2011. december 9., péntek

Bruce Bruce

A blogelemzéses feladat elkezdéseképpen átfutottam a választható oldalakon levő bejegyzéseket, de igazán egyik sem fogott meg, egyikről sem tudtam volna szívesen írni. Maradt hát maradt a végső megoldás, amihez folyamodást nem feltétlenül szerettem volna, én is a Hangtárnok oldalról választottam! Az oldal a cím szerint „Az egri Bródy Sándor Könyvtár zenei részlegének blogja”, és bár a bejegyzésekből nem biztosan jöttem volna rá, hogy köze van könyvtárhoz, hiszek neki. Vagy mégsem? Lássuk mit mond önmagáról: „A blogról”: felsorolja a szerkesztőket, elmagyaráz pár menüpontot és az oldalt említő cikkeket linkel be. Ez bizony nem mond sokat. Mi a következő? „A zenei könyvtári munka”. Na, itt talán majd elmagyarázza, hogy s mint... hát nem, helyette egy szép hosszú lista fogad minket erről: Válogatott irodalom a zenei könyvtári munkához. Ez biztosan remek, de még mindig nem tudni miről szól a blog és már kétszeresen is átverve érzem magam. Talán a mesés harmadik számot képviselő menüpont lesz a nyerő: valóban! Egy bemutatkozó videó mellett egy tájékoztató szöveg magyarázza el, HOGY S MINT itt



A többiekkel ellentétben nem bírom le, miért tetszik az oldal, ugyanis nem tetszik! A fejlécben levő kép ugyan ötletes és humoros (rokk), de a szimplán ráírt sárga (sárga!) cím nagyon-nagyon igénytelen benyomást kelt és az ember szeme is kifolyik tőle. De nem csak ettől! A tényleges tartalmat közrefogó, két oldalt levő sávok tele vannak tömve mindenfélével, a menüpontok nem tűnnek ki a mindenféle címkefelhő és a Google Translate és Facebook add-on és Érdekes cikkek és miegymás közül. A keresési funkciót vagy 5 percig kerestem, ezek között, mert szokás szerint erre a helyre teszik a keresőmezőt. Itt azonban az oldal tetejére helyezték, ronda zöld és bordó/barna? Színösszeállításban, így alig lehet kivenni a szépséges virágok közül.



Elolvastam pár oldal (11) bejegyzést és jobbnak találtam, ha keresek olyasmit, ami érdekel [nehéz (nem is)], így találtam meg kalandos úton a keresési lehetőséget. Tehát kell valami, ami zenével kapcsolatos és foglalko- OK IRON MAIDEN

Bánatomra (nagy-nagy bánatomra) a bandáról magáról egy használató sem akadt, viszont volt egy a jelenlegi, és mondjuk ki (gyerünk, mondjuk!), a legjobb énekeséről. Imitten van

A lényeg így áll benne, hogy

Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere, zeneszerző, forgatókönyvíró, vívó, pilóta (etc.) tiszteletbeli zenei doktori címet kapott a londoni Queen Mary egyetemtől zeneipari tevékenységéért„
(igen, ezt mindenki el tudta volna olvasni magától is, de sebaj!). „Hát ez remek!” gondolhatná rosszmájúan az egyszeri olvasó. A figyelmes egyszeri olvasónak feltűnik azonban, mennyiféle foglalkozást társít a cikk szerzője ehhez a holmi énekeshez. No de miért? Mert ez a holmi énekes igazi polihisztor {Polihisztor! [senki se vegye sértésnek, biztos vagyok benne, hogy mindenki ismeri a kifejezést, az egyszeri olvasó számára kerül ez ide] (aki sosem fogja ezt elolvasni, sebaj!)]kapcsoszárójelbezár

Tehát a következőkben a katar keresztény szektáról és pusztulásáról fogok írni NEM IS! :DDDDD

Komolyra fordítva (nem is), Mr. Dickinson munkásságáról és arról, hogy mitől is polihisztor és hogy Trinity sorolt fel oly' sok mindent a neve mögé (valószínűleg mert úgy igaz!).



Becsületes nevén Paul Bruce Dickinson Worksopban látta meg a napvilágot, mely Sherwood erdejétől északra fekszik, tehát a legendás erdőhöz egészen közel nőtt VOLNA FEL, ha nem költözködtek volna, ugyanis annyit költözködtek. Tízenévesek szerelemgyereke volt, sorsa így hányatott volt, sokáig a nagyszülei nevelték. Állomásai egyikén, Oundle-ben került a rock vonzásának hatósugarába, ekkor vettem meg az első albumát (nem a sajátját, illetve a vásárlás után már az lett, de na), a Deep Purple In Rock címűt, ezután ismerkedett meg a Black Sabath-tal és a Jehtro Tullal is. Ugyanitt kezdett érdeklődni a katonai jellegű dolgok iránt (illetve az apja révén, aki a seregben szolgált), ez később még fontos lesz (észben tartani)!



Első együttesébe 1976-ban csatlakozott (fun fact: egy évvel ezelőtt alakult a Maiden, biztos nem lehet véletlen!), ez volt a Styx, ami túlságosan hosszú életű nem volt.

Ezután hat hónapig szolgált a seregben, de rájött, hogy ha igazi állást szeretne, nem ez a megfelelő irányvonal, ekkor jelentkezett a Queen Mary-re, történelem szakra. A szüleivel sosem volt túlságosan jó a kapcsolata, ezért ők hiába is akarták, hogy maradjon a seregben, inkább az egyetemet választotta, ahol rögtön együttes után is nézett. Itt alakította meg pár másik egyénnel a Speed nevű együttest, mellyel felléptek egy kocsmában, de ez sem tartott túl sokáig.



Következő lépésként jelentkezett egy újsághírdetésre, amiben énekest kerestek felvételhez. Küldött nekik egy énekét hordozó kazettát, a hírdetést feladó testvérpárnak pedig tetszett amit hallott. Invitálták tehát meghallgatásra. Felvettek egy dalt, és amit eközben hallottak, még jobban tetszett nekik! Elhatározták, alapítanak egy bandát, ami valójában az ő csatlakozását a testvérpárhoz jelentette, csatlakozott tehát a Shots együtteshez.



Itt van a bizonyos első felvétel:



A Shots már rendszeres jelleggel lépett fel pubokban. Bruce ekkor vált igazi frontemberré. Történt ugyanis, hogy egy szám közben kérdőre vont egy nem éppen figyelő egyént, hogy ugyan miért nem figyel éppen. A fogadtatás pedig pozitív volt, a tulajdonosé is, így szívesen látta őket legközelebb is, az interjúvolós dolgot pedig beépítették az előadásokba.



A következő szintet hősünk akkor érte el, amikor egy másik rendszeresen látogatott kocsmában léptek fel és az arra járó Barry Graham (Thunderstick, nagy dobos) és Paul Samson figyelmét. Nekik is szükségük volt egy énekesre, felkérték őt, hogy töltse be az üres helyet. Ő pedig elfogadta azt és csatlakozott a Samsonhoz! JUHÉ


A Samsonhoz fizikailag is azután csatlakozott, hogy végzett az egyetemi elfoglaltságaival. Nyomban neki is látott a banda előző albumának számainak megtanulásához, illetve az újak írásához is. Ekkor ragadt rá a Bruce Bruce név is (csak ebben a korszakban használta), ami Monthy Pythonból jön (most meg wikipediáról).

Az itt eltöltött idők alatt szembesült azzal, hogy nem minden rock banda áll fennkölt művészekből, a Samson tagjai ugyanis előszeretettel intoxikálták magukat alkohollol és egyebekkel, ezzel pedig azonosulni ő nem tudott, sem pedig velük kommunikálni értelmesen. A magasabb célok elérése érdekében azonban elviselte mindezt, tudván, számára nem itt fog véget érni az út!



Samson:



1980-ban került először kapcsolatba a Maidennel, amikor is az a Samson előzenekaraként lépett fel egy koncerten. Mondhatni első látásra belészeretett és elhatározta magában, hogy az ő énekesük lesz. Különböző kiadókkal és anyagiakkal kapcsolatos ügyek folytán a Samson sora 81-ben nem ment jól és időlegesen emiatt végül is fel is bomlott az együttes. Az utolsó fellépésük után kereste meg Bruce-t az IM ügyvezetője azzal, hogy új énekest keresnek (Paul Di Anno is Samson szindrómában szenvedett és jobb szeretett nem egészen magánál lenni mint igen), és neki is szeretnének adni egy lehetőséget...



Ezt a lehetőget pedig magabiztosan ki is használta, néhány szám eléneklése után az egész csapat elment jól berúgni, ezzel pedig taggá is vált.



Egy ritka felvétel a meghallgatásról:



Ezután pedig nem volt megállás, nagy sikereket értek el együtt, világkörüli turnék, ami csak kell. 7 album jelent meg vele a 81-es csatlakozása és a 93-es kilépése között.



Die With Your Boots On a 83-as Piece of Mind albumról...:



és Afraid to Shoot Strangers a 9 évvel későbbi Fear of the Darkról:



A kiválásnak több oka is volt: nézeteltérések az együttes alapítójával és agyával, Steve Harrisszel, többszöri kiégés közeli állapot, illetve szerette volna szóló karrierjét is egyengetni, melynek alapjait már 90-ben lefektette a Tattooed Millionaire című albummal. (A Maidenről többet nem írok, arról úgyis annyit lehet olvasni, amennyit csak akar az ember, és még többet is)



Az egész ezzel kezdődött:



Összesen 6 albumot készített, az utolsót már a 99-es IM-be való visszatérése után, 2005-ben. Az eladásokat és kritikákat tekintve is a 4. Accident of Birth és 5. Chemical Wedding albumok voltak.



AoB:



CW:



Az évek és albumok folyamán folyamatosan kísérletezett a stílusokkal, minden album hangzásvilága más.



Egy el nem készült albumhoz írt dal, más hangzásvilággal:



Az együttesbe való visszatérésének egyik fő oka az volt, hogy míg az ő helyét betöltő Blaze Bayley nem örvendett egyöntetűen jó fogadtatásnak, mint ahogyan a vele elkészített két album sem, Bruce sikert sikerre halmozott.



Kill Devil Hill a 2005-ös Tyranny of Souls albumról:



1999-től tehát ismét az Iron Maiden tagja és azóta már 4 újabb albumot adtak ki.



Na de Gábor! Ettől még nem polihisztor!”

Valóban nem!



A vívással már 13 éves korában kezdett foglalkozni, 15 éves korában már iskolájának csapatának kapitánya volt, ám ekkor jobban kezdte érdekelni a zene és az ivászat, így felhagyott a gyakorlással.

Egészen 1983-ig nem is foglalkozott vele, amitől kezdve ismét edzett. Az Egyesült Királyságban 7. helyre rangsorolták a férfiak mezőnyében, európai szintű versenyeken is szerepelt és az 1992-es olimpiára is lett volna esélye kijutni, de (ha jól tudom emiatt) az együttes és a koncertek miatt nem vállalkozott rá.

Érdekesség, hogy edzője Vadászffy Zsolt volt, aki 58-ban hagyta el országunkat. Bizonyos pletykák szerint az első Star Wars film párbajjeleneteit ő rendezte, ám végül is kiderült, hogy egy klubtársa volt:D



Ezen felül hivatásos utasszállító-pilóta, Boeing 757-esre van jogosítványa. Kapitánya volt az azóta csődbe ment Astraeus Airlines légitársaságnak, ugyanitt betöltött „Marketing Director „ szerepet is, akármit is jelentsen ez. Ő (is) vezeti az Iron Maiden különgépépt, az Ed Force One-t, melyet először a Somewhere Back in Time turné alkalmával vetettek be először:



Iron Maiden Flight 666:





Dickinsonnak saját műsora is volt a BBC egyik rádióján, Bruce Dickinson's Friday Rock Show címen futott, ezt már levették a műsorról.

Műsorvezetője jelenleg a BBC egy másik adóján futó Masters of Rock műsornak, illetve vezetett televíziós műsort is vezetett a Discovery Channelen, a Flying Heavy Metalt. Ezeken kívül feltűnt több másik műsorban is, mint vendégszereplő.

Társszerzője volt a Chemical Wedding című filmnek, amely hosszadalmas tervezgetés után 2008-ban jelent meg. A zenéjéért is ő a felelős. (néhány jelenetben, az elején szerepel is)



Chemical Wedding:



Összességében eléggé borzasztó, de egyszer túl lehet élni:D



Két könyvet is írt, az 1990-ben megjelent The Adventures of Lord Iffy Boatrace-t és folytatását (melyet a közönség nyomására kellett megírnia), 92-ben megjelent The Missionary Position-t.



Vissza a bejegyzéshez egy rövid észrevétel erejéig, hogy jellezhessem a hozzászólok attitűdjét: egyetlen hozzászólás született, mégpedig



"Bruce Dickinson: Tears of the Dragon » Hangtárnok szerint:

2011. augusztus 07. vasárnap - 09:29

[...] WordPress.org Itt vagy most: Hangtárnok > A nap zenéje, rock, metal > Bruce Dickinson: Tears of the Dragon Bruce Dickinson: Tears of the Dragon írta: Trinity írta: Trinity, Kategória: A nap zenéje, rock, metal | 2011. augusztus 07. vasárnap Isten éltessen Doctor Bruce [...]”



Vagyis a látogatókat nem érdekli Bruce és az ő új doktori címe;(

1 megjegyzés: