2011. december 9., péntek

12 olvasó zenész – hangtarnok.klog.hu

http://hangtarnok.klog.hu/2011/11/07/12-olvaso-zenesz/

Lőrincz Júlia

Hosszas keresgélés után akadtam csak rá erre a blogbejegyzésre, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hiszen három olyan dologról szól benne, amit szeretek. Az olvasásról, a zenéről és a tumblr-ról.

A bejegyzés arról szól, hogy az írója (Trinity) talált egy olyan blogot a tumblr-n, nevezetesen az Awesome People Reading-et, ahová a gazdája különböző hírességekről – legyen az színész, énekes vagy politikus – tesz fel olyan képeket, amelyeken azok éppen olvasnak valamit. Trinity ezekből a képekből választott ki 12 olyat, mely zenészt ábrázol. Melléjük odaírta, hogy ki kicsoda, illetve ahol tudta, ott azt is, hogy éppen mit olvas az illető. Ugyan a többség olyan híres, hogy aki nem hallott még róluk elbújhat szégyenében, de, hogy megértsük a sok kép közül miért pont ezeket választotta, álljon itt egy rövid leírás a rajtuk szereplő emberekről. (http://en.wikipedia.org/ )

Az első az angol David Bowie, aki többek között színész, zenész és zeneszerző is. Sokan ismerik úgy, mint a Pop Kaméleonja, mivel pályája során többször váltott zenei stílust, és ezzel személyiséget is. Mindezidáig 27 saját albumot adott ki, de írt dalokat olyan híreségekkel eggyütt is mint John Lennon (Fame) vagy a Queen (Under Pressure).

Utána jön Kurt Cobain, a Nirvana híres frontembere. Az együttes 1987-ben alakult Washington államban, de a nagy áttörést csak az 1991-be kiadott Smells like teen spirit című dal hozta meg, melyet ma már a legnagyobb rock dalok között tartanak számon. Sajnos Cobain nem viselte jól a nagy népszerűséget, életének utolsó éveiben drogfüggőséggel küszködött, majd 27 évesen öngyilkosságot követett el.

A következő Bob Dylan, amerikai énekes, akiért leginkább dalszerzői tehetsége miatt rajonganak a legtöbben. Ugyan legismertebb dalai a 60-as években születtek, máig igen termékeny. Játszik rockot, folk rockot és countryt, de hatással volt rá a jazz és a blues is. Életéről 2007-ben nagy-sikerű filmet forgattak I’m not there címmel.

Jimi Hendrix, a világ legjobb gitárosa, aki annak ellenére, hogy bal kezes volt legtöbbször jobbkezes gitáron játszott, leginkább a rock különböző fajtáit és bluest, dzsesszes elemekkel tarkítva. Zenekarával a Jimi Hendrix Experienc-szel 1967-ben tett szert világhírnévre, melynek köszönhetően az ő fellépésük zárta a woodstocki fesztivált ’69. augusztusában. Tragikus hirtelenséggel és máig tisztázatlan körülmények között halt meg 27 éves korában.

Itt van még Little Richard, a rock and roll egyik korai úttörője, akit rajongói gyakran illettek a Rock and Roll valódi Királya címmel. Karrierje csúcsát az ’50-es években érte el, mikor is a rhytm & bluest ötvözte a boogie-woogie-val, olykor gospel és jazz elemekkel fűszerezve.

Bob Marley, minden idők legismertebb reggae zenésze, de azon kívül játszott még a ska és rocksteady műfajában is. Zenéjét erősen befolyásolták politikai nézetei, Afrikához és hazájához, Jamaikához fűződő viszonya. ’77-ben rákot diagnosztizáltak nála, de ez sem akadályozta a további munkában egészen 1980-ig, amikor is utolsó koncertjét tartotta. Utána egy évvel elhunyt.

Elvis Presley, énekes, zenész és színész, a Rock and Roll Királya. Karrierjét 1954-ben kezdte, amikor ő lett a rockabilly műfaj egyik legelső képviselője. Első kislemeze a Heartbreak Hotel hatalmas sikert aratott, melyet világhírű slágerek és filmszerepek követtek. ’58-ban bevonult a hadseregbe, így átmenetileg felhagyott zenei karrierjével. Leszerelése után a ’60-as évek végéig főleg filmeket forgatott, és csak ezután tért vissza a zenei színpadra. A ’70-es években egészségügyi állapota folyamatosan romlott, drogfüggőséggel küszködött, egészen 1977-ben bekövetkezett haláláig.

Gene Simmons, a világhírű amerikai rockegyüttes, a KISS egyik alapító tagja. Az együttes 1973-ban alakult és 24 aranylemezt adtak ki. ’83-ban két tagja kilépett, majd ’96-ban újra összeálltak. Mai napig aktívak, bár már nem az eredeti felállásban.

Itt van továbbá Bruce Springsteen, The Boss, Amerika egyik legkiválóbb rock és folk zenésze. Az E Street Band tagja 1975-ben ért el áttörő sikert amikor is megjelent harmadik, Born to Run című albumuk.

Sting angol énekes, zeneszerző és aktivista. Mielőtt szólókarrierbe kezdett volna a The Police rockegyüttes tagja és énekese volt. Zenéjében keveredik többek között a jazz, az újhullám, a reggae, a rock és a pop. Sting 1981. óta harcol az emberi jogokért, amikor is meghívást kapott a negyedik Amnesty International gálára.

Sid Vicious amerikai gitáros, mielőtt 1977-ben csatlakozott a Sex Pistols punkegyütteshez több más zenekarban is játszott. Az együttes ’78-as feloszlása után szólókarrierbe kezdett. Halálát egy évvel később drogtúladagolás okozta.

Nem utolsó sorban pedig Frank Zappa, az amerikai zenész, zeneszerző producer és filmrendező. Mintegy harminc éves pályafutása során kezei alól rockzenei, elektronikus zenei, jazz, nagyzenekari és musique concrète munkák is kerültek ki. Két nagyobb zenekarban játszott, a Mother of Inventionben és a Capitan Beafheartban, de adott ki szóló albumokat és szerzett filmzenéket is.

Az ugyebár egyértelmű, hogy egy zenével foglalkozó blog zenészeket posztol, de hogy az eredeti oldalon szereplő rengeteg más zenész közül miért pont őket választotta, az valószínűleg nemcsak azért van, mert a világon mindenütt ismerik őket, hanem azért is, mert szereti azt a zenét, amit játszanak.

Maga a bejegyzés viszonylag hosszúnak tűnik a blog többi bejegyzéséhez képest, de ez csak azért van, mert gyakorlatilag csak képekből áll, amik viszonylag sok helyet foglalnak. Elrendezése átlátható, és félreérthetetlen, hogy melyik képhez melyik szöveg illik. A hangvétele közvetlen, barátságos, mintha csak egy jó barátunkkal beszélgetnénk, szavai se nem vulgárisak, se nem túl formálisak.

Erre a bejegyzésre a következő öt napban 18 komment érkezett. Egy kivételével, amit egy mb nevű felhasználó írt, minden hozzászólás Trinitytől, Digitatortól és egy bizonyos Judittól származik. A baráti, viccelődős hangvételből rögtön kiderül, hogy mindhárman ismerik egymást és jó viszonyban vannak. A téma először az, hogy kinek, melyik kép tetszik a legjobban, majd Digitator felteszi a kérdést, hogy ki olvas az általa belinkkelt oldalon. Ezután a kommentek a képen szereplő David Gilmourról szólnak, arról, hogy ki miért szereti, a lányok (Trinity és Judit) a hajáért, míg a fiúk a tehetségéért vannak oda.

Mivel az egész bejegyzés alapját egy tumblr blog szolgáltatja, fontos tisztáznunk, hogy mi is az. A tumblr egy mikroblogok írására használatos felület, ahol többek között szövegeket, fényképeket, videókat és hangfelvételeket tudnak a felhasználók megosztani. A felhasználóknak lehetőségük van egy másik felhasználó blogját követni, onnan átvenni – rebloggolni – bejegyzéseket és üzenetek formájában kommunikálni egymással. A tumblr ötlete David Karp agyából pattant ki, amit Marco Arment segítségével valóra is váltott 2007-ben, melyet először Karp megtakarításaiból fedeztek, majd később különböző befektetőket is bevontak. Mivel nagy hangsúlyt fektettek a használat egyszerűségére, rendkívül hamar nagyon nagy népszerűségre tettek szert, így 2009-ben már kiadták a tumblr iPhone alkalmazását is a Tumblerette-t, és ugyanebben az évben David Karp elnyerte az Év Fiatal Vállalkozója címet a BusinessWeek magazintól. Mára felhasználóik száma meghaladja a 36 milliót, maguk közt tudhatva sok olyan hírességet, mint az énekesnő Lady Gaga, a színész-énekesnő Zooey Deschanel, vagy az amerikai elnök Barack Obama. Egy 2009-es felmérés kimutatta, hogy felhasználóinak 85%-át meg tudja tartani, míg a rivális Twitter csupán 40%-ukat. ( http://en.wikipedia.org/wiki/Tumblr , http://www.tumblr.com/about )

A tumbler használatát röviden úgy lehetne leírni, hogy először is be kell lépned, ehhez elég egy e-mail cím, majd ezek után megalkothatod a profilodat, és máris nekikezdhetsz mikroblogod írásnak. Feltölthetsz szöveget, képeket és egyéb fájlokat, követhetsz más felhasználókat - ilyenkor ha újat postolnak, rögtön megjelenik a saját oldaladon - megteheted, hogy átveszed vagy csak simán like-olod bejegyzéseiket. Kommentárt ugyan nem fűzhetsz a bejegyzésekhez, de küldhetsz levelet az írójának, amire aztán ő magán úton vagy a nyilvánosság előtt válaszolhat.

Most ejtsünk pár szót arról a konkrét tumblr blogról, amiről Trinity vette a képeket, vagyis az Awesome People Reading-ről. Mint már említettem, ennek a blognak a lényege, hogy olyan képeket töltenek fel a világ minden táján ismert emberekről, amiken azok olvasnak valamit, legyen az egy könyv, egy újság vagy csak egy lemezborító. Maga a blog nem túl régi, első bejegyzését 2011. június 18. készítették, melyen Gregory Peck, a Ne bántsátok a feketerigót című film Oscar-díjas főszereplője olvas egy újságot. Az oldal kinézete egyszerű, könnyen átlátható. Maguk a képek elég nagyok és egymás alatt helyezkednek el, így mikor lefelé görgetünk, egyszerre csak egy képet látunk, ami segít, hogy ne kelljen a figyelmünket megosztanunk. Érdekes, hogy a képek többsége régi, fekete-fehér. Szövegek nem is nagyon vannak a blogon, csak a képaláírások, amik méretüknek és betűtípusuknak köszönhetően jól olvashatóak. A blogot lehet követni, de van RRS-ük is, ami akkor praktikus, ha nem vagy tumblr tag. Könnyen elérhető továbbá minden régebbi posztjuk, csak rá kell kattintani az „archive” feliratra, és rögtön mindegyik ott van előttünk kicsiben. Az egyetlen hátulütője talán az oldalnak, hogy ugyan van rajta kereső, de sajnos nem működik.

Ennek ellenére nagyon tetszik ez a blog, hogy őszinte legyek addig fel sem tudtam állni mellőle, amíg végig nem pörgettem az egészet, sőt már kedvenc képeim is vannak, nevezetesen a Monty Python és Superman.

Hogy miért olyan nagyszerű? Azért mert a lehető legjobb reklámot kelti a könyveknek és magának az olvasásnak, hiszen mivel is lehetne bármit jobban eladni, mint egy hírességgel? Ráadásul az olvasás egy olyan tevékenység, amit az emberek egyedül, elvonulva egy csendes sarokban végeznek, és azáltal, hogy láthatjuk ezeket az embereket, akikről csak azért mert híresek, azt képzeljük, hogy egy teljesen más világban élnek és életük egy cseppet sem hasonlít a miénkre, egy ilyen teljesen hétköznapi cselekvést végezni, hihetetlenül közel kerülnek a saját világunkhoz.

Annak pedig külön örülök, hogy egy kis reklámot csinál a régi, hagyományos könyveknek is. Nem mintha nagyon ellene lennék az e-könyveknek, de az a véleményem, hogy egy könyvet kézben tartani, miközben olvassuk, érezni a súlyát, az illatát, látni, hogy hogyan haladunk vele, az felülmúlhatatlan érzés.

De nem ez az egyetlen olyan tumblr blog, ami az olvasással, könyvekkel foglalkozik. Itt van például a book lovers never go to bed alone, ahová tulajdonosa minden szöveg nélkül, olyan képeket tölt fel, amiken könyvespolcok, könyv halmok láthatóak. Vagy vegyük az i love reading and writing-ot, aminek gazdája szintén csak könyvekkel kapcsolatos dolgokat postol. Kedvencem mégis talán az 52books a year long project , ahová egy new yorki lány jegyzi fel azokat a könyveket amiket az elmúlt években olvasott, és, hogy mit gondol, hogyan érez ezekkel a művekkel kapcsolatban.

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogbejegyzésre, mert szerintem olyan dolgokkal – zene és olvasás – foglalkozik, ami minden ember életében jelen van és a legtöbbekében fontos helyet foglal el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése