2011. december 3., szombat

Horváth László blogelemzése


Ebben a bejegyzésben a Hangtárnok blogjának egyik bejegyzését fogom elemezni. A Hangtárnok tulajdonképpen az egri Bródy Sándor Könyvtár zenei részlegéhez készített blog, amely megtalálható a http://hangtarnok.klog.hu/ oldalon. Ez a blog elsősorban Eger és környékének könnyűzenei életét, programjait mutatja be, de ugyanúgy megtalálhatók érdekességek a zene nagyvilágából, bejegyzések különböző eljövendő és elmúlt programokról, eseményekről is. A blogoknál mindig állandó témakörnek, toposznak tekinthető a kultúra világának, a kulturális életnek, a művészeteknek a népszerűsítése, ez a könyvtár zenei részlegére is érvényes. A hangtárnok blogot nézegetve több érdekes cikk is felkeltette a figyelmet, sokat hezitáltam, hogy a jobbnál jobb bejegyzések közül melyiket is válasszam.

Végül a negyedik oldalon találtam egy cikket, amelynek címe „Bill és Team a Broadwayban” – http://hangtarnok.klog.hu/2011/11/12/bill-es-team-a-broadwayban/ Trinity nevű felhasználó írta 2011. november 12-én. Trinity nevénél az archívumban rengeteg cikket találunk, ő feltehetőleg az egyik főszerkesztője az oldalnak, gyakran kommenteket is ír, gyors átfutásra legalább a bejegyzések 80-90%-a az ő nevéhez fűződik. Ezen a napon is két másik bejegyzést is írt a blogba, egyet a Kodály Method-ról, egyet pedig a Black Sabbath-ról.

A cikk tulajdonképpen Deák Bill Gyula egy koncertjéről írt kritika, ami nem is akármilyen koncert, hiszen a magyar blues királya ezzel a fellépéssel ünnepelte 63. szülinapját (igazából a koncert november 11-én volt, a szülinapja pedig 8-án). A cikk egészéből kiderül, hogy Trinity nem csak a zenét szereti, de a zenekarral, a számokkal, ezek történetével is tisztában van, ez szerintem feltétlenül szükséges egy ilyen írás esetén.



Deák Bill Gyula 1948-ban született, és az 1970-es évek végétől lépett fel a Hobo Blues Band nevű zenekarral. Majd az 1980-ban megjelent Középeurópai Hobo Blues című nagysikerű albummal kezdődött az együttes és Bill mindmáig töretlen sikere. 1985-ben ugyan különváltak útjai a zenekartól, azóta a Deák Bill Blues Band frontembereként boldogítja a közönséget, és ad ki szólólemezeket, de több alkalommal is újra összeálltak az eredeti Hobo felállással is. Bill azóta is járja az országot, születésnapi koncertjét éppen Egerben adta, a Team nevű előzenekar után. A blogbejegyzésben a szerző már az elején leszögezi, nem objektívan fogja vizsgálni a koncertet, hiszen nem tud nem elfogult lenni a zenével és a zenészekkel kapcsolatban: „Billért és a Teamért a világ végére elmennék, nemhogy a Broadwayba.” Egyébként végig laza, kellemes hangnemben ír, tiszteli és elismeri, de mégsem ajnározza túl a zenekarokat, számomra élvezetes volt elolvasni. Következő mondata szerint ez a szórakozóhely a 90-es években az élőzene és a blues fellegvára volt, ezt manapság a megújult hely és annak weboldala - http://www.broadwayarena.com/ - alapján nehéz elképzelni, de fogadjuk el a szerző igazát. A bejegyzés első fele a Team Rock Band bemutatásáról szól, képekkel együtt mutatja be a zenekart, és ők is megérdemelnek néhány elismerő mondatot. Ez a banda főleg feldolgozásokat játszik, elsősorban a magyar rockzene klasszikusai közül válogatnak. A bejegyzés szerint az este folyamán felcsendültek közismert számok Radics Bélától, a Piramis zenekartól, de Deep Purple, és – érdekes módon – Deák Bill szerzeményekkel is megörvendeztették a nagyérdemű közönséget. Mindezek mellett néhány saját számukkal a zenészi képességek mellett a tagok zeneszerzői tehetségükről is számot tudnak adni. Számomra kissé érdekes, hogy körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a beszámoló a két zenekarról, bár az én véleményem szerint (nem szeretném megbántani az előzenekart, minden tiszteletem az övék,) a két zenekar nem egy kategóriát képvisel, pláne egy születésnapi koncerten kicsit nagyobb arányban vártam volna „Bill kapitány” koncertjének beszámolóját. A szerző szerint azonban a Team Rock Band tagjai méltóak voltak rá, hogy egy ilyen nagy név előtt lépjenek fel, ezt mindenképpen jó hallani, lelombozó tud lenni egy-egy gyengébb előzenekar. Aztán a „főzenekar” színpadra lépésétől is végig elismerően beszél, nem is igazán formál negatív kritikát az együttesről. Mondjuk egy kétszer vagy háromszor ilyen hosszú bejegyzésnél lassan már unalmasnak tűnhet, hogy semmi önálló gondolat, konstruktív kritika vagy minimális elmarasztalás sem jelenik meg, de ekkora terjedelemben még belefér. Annyi hiányérzete akadt ugyan a szerzőnek, hogy se szülinapi torta, se felköszöntés, csak „egy elhaló Happy birthday hangzott el a közönség részéről.” Számomra ez kissé kiábrándító, hiszen egy ilyen pályafutással a háta mögött, és ekkora rajongótáborral mindenképpen megérdemelte volna a közönség felköszöntését. Nekem például felejthetetlen élmény volt, amikor egy híres jazz-kvartett lépett fel Budapesten, és a gitáros szülinapjára az egész közönség egy emberként skandálta azt a híres születésnapi dallamot. (Hasonló gesztusok az előadók részéről is megjelenhetnek, nyilván sokan ismerik azt a legendás 1986-os koncertet, ahol a Queen frontembere, Freddie Mercury énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt c. népdalt a Budapest Sportaréna közönségének.) Egy-egy ilyen gesztus mindenképpen az élőzene varázsa, ezek hozzátartoznak ahhoz az élményhez, amelyet egy lemezt hallgatva nem élhetünk át, amellyel belecsöppenhetünk ebbe a varázslatos atmoszférába, amelyet a zene teremt zenész és közönség között. Ilyen szempontból nem csodálom, hogy a szerző hiányolta ezt erről a koncertről. Zárómondatában viszont happy-endet ad a történetnek: „Ettől eltekintve Bill ugyanolyan fantasztikus, mint rég, nagyon jól éreztük magunkat, isten éltesse még nagyon sokáig nekünk!”

A közismert mondás szerint egy kép többet ér ezer szónál. A blogszerkesztésnél is közhelynek számít, hogy egy-egy kép vagy esetleg egy beágyazott videó nagyon sok helyzetben feldobhatja a bejegyzés, vagy az egész blog külalakját, megjelenését. Ebben meglehetősen sok igazság van, hiszen a szöveg önmagában száraznak tűnhet, nehézkesebb lehet olvasni, pláne ha bekezdésekre, külön részekre sincs tagolva. Ilyen szempontból tehát egy-egy ilyen objektum beszúrása esztétikai szempontból is nagy jelentőséggel bírhat. Ezen kívül nyomatékot adhat a szerző mondanivalójának, tükrözheti gondolatait, prezentálhatja a valós eseményt, témakört. Ebben a bejegyzésben éltek is ezzel a lehetőséggel, viszont az embernek gyakran az az érzése, hogy átestek a ló túloldalára. A képek és a YouTube-ról beágyazott videók dominálnak, gyakran egy-egy képre csak egy-két rövid mondatos leírás kapcsolódik – pl. „Bajzát Feri ismét bebizonyította milyen fenomenális gitáros.” vagy „Szólt Bill kapitány bluesa, s a Hatvan csapásról is hallhattunk dalokat. Lenyűgözött a Rossz vér.” Persze természetes hogy egy koncerthez erősen hozzátartoznak a képek, a videók, a zene, csakhogy ezek alapvetően nem tükrözik a szerző véleményét. Ezáltal egy blogbejegyzésként írt koncertbeszámoló vagy kritika helyett már-már galériába fordul át az egész. Ráadásul mindennek a tetejébe a beszámoló végén beszúr egy linket, amely egy Picasa webalbumra mutat, ahol az összes képet megnézhetjük. Ennek tudatában szerintem elég lett volna egy-két kép az előzenekarról, ugyanígy Deák Bill zenekaráról, és magáról az ünnepeltről is. Néhány kivétellel a videókat is össze lehetett volna gyűjteni a bejegyzés alján egy YouTube-linkcsokorral, bár az sem mutatott volna ilyen impozánsan.

A bejegyzéshez ez idáig (december 3) öt hozzászólás érkezett, ebből kettőt maga a szerző, Trinity írt. Ezek a kommentárok nagyrészt dicsérik a koncertet és a blogbejegyzést, illetve éltetik kedvencüket:

Judit szerint: 2011. november 12. szombat - 16:39
Örülök, hogy jól sikerült a koncert és hogy nagyon jól érezted magad, Isten éltesse Bill Kapitányt!


Márkus Laci szerint: 2011. november 13. vasárnap - 14:58
Fantasztikus vagy Trinity!
Nagyon nagy élmény volt olvasni, nézni és hallgatni ezt a nagyszerű BILL koncertet. Annyira átéltem az élménybeszámolót, hogy még el is érzékenyültem. Mivel nekem BILL a példaképen nagyon rossz érzés, hogy jómagam már nem tudok ott lenni egy ilyen fantasztikus koncerten. De nem adom fel és remélem, hogy még majd 1 szer csak el fogok jutni életem során ismét egy DEÁK “BILL” GYULA koncertre.


Érdekes, hogy a kommentelők között milyen baráti a hangnem, több bejegyzést is megnéztem, nem találtam sértő vagy vulgáris kommenteket, ami egyrészt jó érzés, másrészt elkeserítő hogy ezzel mennyire nem a többséghez tartozik ez a blog. Itt már-már olyan érzése van az embernek, mintha mindenki ismerne mindenkit (egyébként nagyjából ugyanaz a néhány ember írja a kommentek nagyrészét), ezáltal kellemes, szinte családias hangulatot kölcsönöz a blognak. Ide tényleg nem káromkodni jönnek az emberek, hanem értelmes és kulturált eszmecsere folyik, ez mindenképpen szimpatikus számomra.

A bejegyzésnek azonban ezen a blogon kívül is van élete, Deák Bill Gyula hivatalos honlapján is megjelent, ezt ezen a címen lehet megtekinteni: http://www.deakbill.hu/ Ezen az oldalon is sok érdekességet találhatunk, például hogy az egyik héten az ő rajongói oldala volt a legaktívabb hazai Facebook-oldal (www.facebook.com/deakbillgyula).

A blogot és a bejegyzést továbbá rengeteg módon lehet terjeszteni, ahogy a blog mottója is szól: „Oszd meg és uralkodunk”. A cikk alján találunk lehetőséget, hogy Facebook profilunk segítségével fejezzük ki tetszésünket, avagy nem-tetszésünket a cikkről, továbbá meg is oszthatjuk azt. Ehhez szintén használhatunk Facebook-ot, de akár Twittert is, alapvetően ezt a két lehetőséget kínálja fel szembetűnően, ha azonban lejjebb megnézzük, a megfelelő ikon kiválasztásával megoszthatjuk több oldalon is (Digg, Delicious, StumbleUpon, Reddit – ezek hazánkban kevésbé közismert és népszerű oldalak, de még így is sok felhasználójuk van). Az oldal hírcsatornájára is feliratkozhatunk egy mozdulattal.

Mindent összesítve számomra ez egy felettébb szimpatikus blog, érdekes témákkal és bejegyzésekkel, nem csak a zene szerelmesei találhatnak rajta izgalmas olvasnivalót. Mivel jómagam is nagy rajongója vagyok Bill kapitánynak, külön élmény volt olvasni, hogy mást is lenyűgöz hangjával, hogy napjainkban is vannak vevők erre a jó muzsikára. Éljen soká a magyar blues koronázatlan királya!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése